Bemutatkozás

A KézenFogva Alapítvány 1993 óta segíti az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekeket és felnőtteket. Az évek során tevékenységi körünk egyre szerteágazóbb lett, mára a fogyatékos emberek széles skáláját támogatjuk programjainkkal, melyeknek egyik kiemelt területe a családsegítés. A FECSKE Szolgálat ötlete már a KézenFogva Alapítvány 1993-as alapító okiratában is szerepelt, de megvalósítását csak jóval később egy pályázat elnyerése tette lehetővé 2007-ben. Ekkor indítottuk el a FECSKE modell programot.

A FECSKE Szolgálat, azaz a Fogyatékos Embereket nevelő Családok otthonában nyújtott időszakos Kísérés és Ellátás, elsősorban a családok tehermentesítését tűzte ki célul. Bár a szolgáltatás a fogyatékos személyre irányul, de annak érdekében, hogy a családtagokat tehermentesítse és hozzásegítse őket testi-lelki, mentális egészségük visszanyeréséhez vagy megtartásához, szociális kapcsolataik fenntartásához és munkaerő-piaci aktivitásuk megőrzéséhez és ezzel hozzájáruljon az egész család magasabb életminőségéhez.

Miért van erre szükség?

Egy fogyatékos gyerek gondozása napi 24 órás feladat, ami állandó felelősség súlyával nehezedik az egész családra, úgy a szülőkre, mint az egészséges testvérekre. Az állandó jelenlétet igénylő gondozási feladatok miatt a szülők kiszorulnak az egészségügyi, kulturális illetve egyéb tevékenységekből, kapcsolataik beszűkülnek, társadalmi aktivitásuk csökken, testi-lelki egészségük is veszélybe kerülhet. Nehézségeket okoz számukra a munkahelyen való megfelelés és a munkahely megtartása is.

A fogyatékos gyermeket vagy felnőttet gondozó családok folyamatosan harcolnak az idővel és azzal a dilemmával, kire bízzák szerettüket, amikor valamilyen ügyintézés, bevásárlás vagy egyéb fontos teendő miatt el kell menniük otthonról néhány órára vagy a munkabeosztásuk miatt nem tudnak időben odaérni a nappali ellátó intézménybe, hogy hazavigyék a gyereket, és segítő családtagok, illetve barátok sem állnak rendelkezésére.

A hiányos intézményhálózat és a fogyatékosságból eredő plusz terhek és feladatok sokszor felőrlik a családok erejét, a társadalom peremére szorítják őket és a legtöbb esetben magukra maradnak gondjaikkal. A FECSKE Szolgálat alapvető feladata az, hogy segítse a fogyatékos családtaggal magukra maradt családokat azáltal, hogy a fogyatékos családtag számára otthoni felügyeletet biztosít.

Hogyan teszi mindezt?

A FECSKE Szolgálat megbízható, felkészült segítőt ún. „fecskét" küld a családhoz, aki kellő tapasztalattal és tudással rendelkezik fogyatékos személyek gondozása terén és akire a szülők nyugodtan rábízhatják gyermeküket. A fecske felügyel a fogyatékos személyre, ellátja a személyes szükségleteinek kielégítéséhez szükséges gondozási és alapápolási feladatokat (étkeztetés, tisztálkodás, öltözködés, mozgás-mozgatás, gyógyszerezés), elfoglaltságot biztosít a számára ismerős tevékenységekkel (játék, séta), ha szükséges kíséri az otthona és az ellátó intézmény (iskola, óvoda, napközi) között. A szolgáltatás, rugalmasan alkalmazkodva a családok élethelyzetéhez, a nap 24 órájában, a hét bármelyik napján igényelhető, havonta maximum 20 óra időtartamban. A szolgáltatást a fogyatékosság típusára, súlyossági fokára, a fogyatékos személy nemére és életkorára való tekintet nélkül igénybe lehet venni.

A FECSKE Szolgáltatási Hálózat

A FECSKE Szolgálat fenntartó, koordináló és szakmai irányító szerepét a KézenFogva Alapítvány tölti be, a közvetlen szolgáltatásnyújtás és a családokkal való kapcsolattartás partnerszervezeteken keresztül valósul meg.

A szolgáltató partnereink:

ÉFOÉSZ (Budapesten)

Értelmi Sérültek Gyöngyház Egyesülete (Pest megye: gödöllői, aszódi kistérség)

Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthon és Iskola (Hajdú megye)

Esőemberekért Egyesület (Komárom megye)

Székesfehérvári Csemete Alapítvány (Fejér megye)

ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete (Szabolcs megye)

Hol szolgáltatunk jelenleg?

FECSKE megyek

 

Jövőképünk
A FECSKE Hálózat olyan világot akar, amelyben a család a fogyatékos személlyel együtt élhet teljes értékű életet.

Küldetésünk
A FECSKE Hálózat a fogyatékos személyt ellátó családok esélyegyenlőségét rugalmasan és megbízhatóan segíti otthoni felügyelet és kísérés biztosításával Magyarország egész területén.

Értékeink
• fogyatékos embereket szerető, megbízható, felkészült, titoktartó munkatársakkal dolgozunk;
• jó minőségű, jól szervezett, átlátható és számon kérhető szolgáltatást nyújtunk a családok számára;
• dinamikusan fejlődő, az igényekre rugalmasan reagáló, együttműködő és elfogadó szervezet vagyunk.

 

Keresés
Feliratkozás hírlevelünkre

A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatunkat.

Belépés

 

 

 

gomb
A NIOK Alapítvány támogatásával

adhat
EGY HÍVÁS – EGY ÓRÁNYI SEGÍTSÉG

Egy hívás ára Önnek 250 Ft – Egy fogyatékos gyermeket nevelő családnak egy órányi segítség!

Köszönjük!

Támogatóink: